Ezerötszázhuszonhat évben vagy...?


Szepesy Gyula: Nyelvi babonák




letöltés a MEK-ről


A hajón írott naplómat idézem:

Október 3. szerda, úton, Thamshaven. Úgy érkeztünk, ahogy terveztük: kettőkor szállt be a pilot. Eleinte egy kis könyvecskét olvasgatott. Később, amikor beszédbe elegyedtünk, megmutatta. Egy jubileumi kiadvány, idén 30 éve egyesült a norvég kikötők, a parti építményeket fenntartó hivatal és a révkalauz-szolgálat. A kiadványban láttam leírva: az első révkalauz-szolgálatot 1271-ban alapította az egyik király. Milyen lehetett akkoriban egy pilotcsónak? És hogyan jelentkeztek be a tengerről?
A délutáni őrségben újabb könyvet olvastam el:

SZEPESY GYULA: NYELVI BABONÁK


lektorálta Szathmári István, Kovalovszky Miklós. Ez aztán valami hallatlanul érdekes olvasmány!
Mi a nyelvi babona?
    A teljesség igénye nélkül kiragadok pár bekezdést. Az előszóban ezt írja: "A nyelvi babona is tévhit. Terjesztői minden vizsgálódás és tájékozódás nélkül nyilvánítanak helytelennek olyan nyelvi eszközöket, amelyek a nyelv rendszere szempontjából teljesen kifogástalanok, és összhangban állnak a nyelvhelyesség általánosan elfogadott elveivel."
    "...a nyelvhelyességi elv, mondhatnánk: alapelv, hogy valamely nyelvközösségen belül helyes az a nyelvi eszköz, amelyet az egész nyelvközösség köznyelvi és irodalmi szinten használ, illetve használhat."
    "Nyelvi babonát terjeszt az a nyelvész, nyelvművelő, író, tanár, újságíró vagy bárki más, aki helytelennek nyilvánít olyan nyelvi eszközt, amely a fenti nyelvhelyességi elvek értelmében nem hibáztatható."
    Idézem az első passzust, hogy mit kell nyelvileg helyesnek tartani: "Mindenképpen helyesnek kell tartanunk azt a köznyelvben és irodalmi nyelvben használt nyelvi eszközt, amely már hosszú idő óta, esetleg évszázadok óta, sőt ősidők óta él nyelvünkben, megtalálható a népnyelvben vagy legalábbis számos nyelvjárásban, megtalálható legnagyobb íróink-költőink műveiben."
    "Ha valaki a babonák eredetét elfogulatlanul, előítélet nélkül vizsgálja, előbb-utóbb rájön arra, hogy a magyar nyelvművelés mindjárt a kezdet kezdetén nemegyszer tévútra jutott. Eddig kellőképpen föl nem derített okokból sokszor kritikátlanul, a nyelvi valóság negligálásával hibáztatott nyelvi eszközöket. Elég volt egyetlen kárhoztató kijelentés, és bármely nyelvi jelenséget az üldözendők közé soroltak, ahonnan jó ideig, némelyiket a mai napig sem lehetett kiragadni."
    "Kik a babonák terjesztői? A nyelvhelyességi babonák legfőbb terjesztői a nyelvészeken kívül tagadhatatlanul a tanárok. Ez régebben is így volt, és napjainkban sem változott lényegesen a helyzet."
    "Kik a babonák hordozói? Az előző pontból önként következik a válasz: az iskolázott emberek, főleg azok, akik történetesen olyan iskolába jártak, ahol valamelyik tanár különösen buzgón propagálta az alaptalan nyelvhelyességi szabályokat." Belém Gömöry tanár úr verte ezeket... (Tőle hallottam: "a macska fel van mászva a fára", ez persze helytelen, de a szerkezet nem az. Ő mondta: "a -tatik, -tetik a magyarban nem használtatik". Pedig igen!
    "Kik helyezkedtek szembe eddig a babonákkal? Régebben igen sokszor Arany János... ...Számos nyelvi babonára derített fényt Simonyi Zsigmond.". "El kell távolítanunk azokat a hamis tilalomfákat, azokat az áltörvényeket, amelyek valamilyen eredetileg helyes nyelvi szabály félreértése vagy valamilyen nyelvi jelenség önkényes magyarázata folytán keletkeztek. Ezek a nyelvművelő babonák sokszor szinte kiirthatatlanok; erősek és rombolók" (Lőrincze Lajos: Nyelv és élet, 169). Lőrincze maga járt elöl jó példával, és a fent említett könyvben mindjárt egy régi nyelvi babonát döntött meg. Ma már jó néhány tilalomfának az eltávolítása fűződik nevéhez."
    És ezeket figyelembe véve megmutatok pár nyelvi babonát. A legelső, amit felhoz, az a lenni + -va, -ve szerkezet. A fejezet címe: "NE LÉGYEN EGY NAP, EGY PERC ELVESZÍTVE", és ehhez az alábbi babonák kapcsolódnak:
    A) A germanizmus babonája, B) Az állapot-szabály babonája C) A szerkezet funkciói D) A ragozott ige babonája E) A "tötö" nyelv. A szerző azt mondja: ez a szerkezet egy cselekvés eredményét fejezi ki.
    Ehhez is egy idézet: "Az 1870-es évek vége felé a lenni + -va, -ve igeneves szerkezetet az iskolákban már a leginkább üldözendő nyelvi eszközök közé sorolták. A -va, -ve üldözése azután továbbgyűrűzött, s behatolt az irodalmi körökbe. Annyira, hogy Arany János nem bírta tovább nézni ezt az esztelen nyelvrongálást, és 1897-ben a Margitszigeten Simonyi Zsigmondnak, a Magyar Nyelvőr nagy tekintélyű munkatársának egy cédulát adott át, melyre egyebek közt ez volt írva: "Be van az én szűröm ujja kötve"; "A Kállai utca ki van festve"; "Már a jelentés le volt tisztázva, mikor ő odajött"; "Ha le lesz írva, csak tedd a többihez"; "Mire a búza le lett vágva, beesteledett." Ezek jogos magyar kifejezések.
    S hogy ne csak Aranytól legyen idézet: Tombácz János meséi: "Rám lött fogva, hogy kétszamaras juhász"; "pillanatok alatt szét lött szödve"; "Mög lött vasalva a ló mind a négy lábára"; "Mög lösz bocsájtva mindön bolond beszédöd"; "Annak mög a feje le van vágva, oda van melléje téve"; "Én mög nagyon mög löszök büntetve"; "Soha ez a szó nem lött főhozva"; "Egy takaros kard ki van nyőlve a fődbű."
    A fog + főnévi igenévről (erről nem tudtam, hogy "helytelen", a tudatlanok boldogságával használtam). Nézzük, mit ír (többek között): "A fog-os jövő időről terjesztett tévedések, babonák közül a három legfontosabbat ragadom ki. Voltak, akik azt állították, hogy latin és német hatásra keletkezett és terjedt el. Mások kijelentették, hogy a régi nyelvben ismeretlen volt. Ismét mások úgy vélekedtek, hogy a népnyelvben nem használják, és csak az irodalmi nyelvben járatos.
    Annyi bizonyos, hogy a fog-os jövő idő nem tartozik ősi nyelvi eszközeink közé. A finn nyelvben (a mindennapi nyelvben) és más rokon nyelvekben sincs külön jövő idő, amely formailag különbözne a jelen időtől. Valamikor a magyarban is így volt. A jövő időt könnyen ki lehet fejezni különféle eszközökkel, anélkül, hogy külön igealakra volna szükség. Ha azt mondom: "Gyerekek, holnap utazunk", akkor ez jövő időt jelent minden külön megjelölés nélkül. A lenni igének lesz alakja, amely ma szinte csak jövő időt jelez, valamikor jelen idejű igealak volt, ugyanúgy, mint a tesz (tenni), vesz (venni). Még ma sem jelöl a lesz mindig jövő időt. Például: "A kalapácsot keresed? Nézd meg a kamrában, ott lesz a polcon." Az ott lesz ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy valószínűleg ott van. De a van is jelenthet jövő időt. Például: "Lépjetek ki, most már egykettőre ott vagyunk."
    A fog-os jövő idő kialakulásának szinte minden momentumát nyomon követhetjük. A fog (fogni) igének volt és ma is van olyan jelentése, hogy kezd (kezdeni), Ezt bizonyítja az is, hogy van egy hozzáfog igénk is, ami ugyanazt jelenti, mint a hozzákezd. Mondhatjuk: ettől kezdve, vagy: ettől fogva. Képzeljük ezt az időszakot, amikor még nem volt fog-os jövő idő. Ebben az időszakban egyik ember így szólhatott a másikhoz: "Holnap dolgozni kezdek." Ugyanezt a mondatot szinonim szóval is kifejezhette: "Holnap dolgozni fogok." Vagyis: "Holnap hozzákezdek, hozzáfogok dolgozni." Ettől már csak egy lépésre volt szükség, hogy kialakuljon a fogos jövő idő. Nyilvánvaló, hogy ehhez a nyelvi fejlődéshez semmi szükség nem volt sem a latin, sem a német nyelvnek a hatására.
    A fog-os jövő idő kialakulása elég régen megkezdődött. Megtaláljuk már kódexeinkben is. Példák: "kételkedik vala arról mit fognak neki emberek mondani" (Érsekújvári Kódex); "És az népeknek serege környüled fog állani" (Batthyány Kódex); "lelke testétől el fog távozni" (Nádor Kódex). - A kódexirodalomtól kezdve egyre gyakoribb ennek az igealaknak a használata.
    16-17. század: Balassi: "Ha néha gyötreni fog is, tudom, megkegyelmez" (Bebek Judit nevére); Zrínyi: "Bánni, de hiába, fogod tett dolgodat" (Idillium); "azt a frigyet, akit mi vérünkkel vásárlunk tőle, ő fogja mitőlünk kérni" (Áfium). Károli Gáspár: "Jaj néktek, kik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok" (Lukács); "Boldogok vagytok, kik most sírtok, mert nevetni fogtok" (uo.).
    18. század: Mikes Kelemen: "Ezután csak azt nézem, mikor fog kéd ideérkezni" (Törökországi levelek); "ez is unadalmas lészen, ha sokáig fog tartani" (uo.).

    Nyelvi babona az is, hogy a páros szerveknek nincs többes száma (illetve azt helytelen használni). Az egy darabot kifejező feles szerkezet (félláb, félkar, stb.) tipikusan finnugor nyelvtani elem, más nyelvben hiányzik, de látok a szemeimmel és megállok a lábaimon is helyes. Ennek bizonyítására legalább három oldalnyi szépirodalmi, népi példát hoz fel, ami fölöttébb meggyőző...
    Pár belőle: "Kölcsey Ferenc: „Hányszor zengett ajkain Ozmán vad népének" (Himnusz); "Majd töröktől rabigát vállainkra vettünk" (uo.); "Vérözön lábainál, S lángtenger felette" (uo.). Vörösmarty Mihály: "Andalodó szemeket vetett rá Hajna" (Zalán futása); "Meg ne sebezzétek könnyű kis lábait" (uo.); "Anyja kémli hű szemekkel" (Petike)... ...Ady Endre: "Lecsukódtak bús, nagy szemeim Számára a világnak" (Imádság 34 háború után); "Öntözzem e szájjal csak egyszer a Léda őszi szemeit" (Szent Június hívása); "Táncol bolondul a kezein" (Az én koporsó-paripám)..."

    Engem a sorszámnév - tőszámnév fejezet lepett meg a legjobban. Íme az idézetek:
    "Rögtön az elején leszögezi, hogy hasonló jelenség, vagyis a tőszámnév használata sorszámnév helyett, már sok száz évvel ezelőtt is minduntalan föl-föltűnik. A magyarok tehát 600-700 évvel ezelőtt minduntalan vétkeztek a 20. században kiagyalt nyelvhelyességi regulák ellen! Soroljunk föl néhányat ezekből a vétkekből.
    Kezdjük a címben szereplő mondattal. "Ezer ötszáz tizenöt esztendőben írták ezt, László király öt követét váratták itt." A mondat a híres konstantinápolyi rovásfölirat szövegéből való, amelyről Ruffy Péter írt érdekes ismertetést Bujdosó nyelvemlékeink című könyvében (63. oldal). Kedei Székely Tamást, a fölirat szerzőjét nyilván nem fertőzte meg sem a pesti nyelv, sem valamiféle idegen hatás, hogy ilyen szöveget örökített meg rovásírással a majdani nyelvművelők bosszantására. Meskó nem elégszik meg ezzel a fölirattal, hanem más régi írásokból is idéz hasonló adatokat: Beriszló Péter éneke: "Ez éneket ezer öt száz tizen öt esztendőben Zabatkay Mihály szerzé" (Horváth C.: Régi Magyar Költők Tára, 1. 487); Geszthy László éneke: "Ezer öt száz huszon öt esztendőben" (uo. 490); Vásárhelyi András éneke: "Ezer öt száz és nyolc esztendőben" (uo. 238); "Mikoron írnának két száz harminc esztendőben" (Érdy Kódex); "Mikoron írnának ezer két száz hatvan három esztendőben" (uo.); "Szent István kiről halála után tizen egy esztendőben" (uo.); "Urunk születése után ötvenkét esztendőben" (Pázmány: Kalauz); "Ezerhatszáz hetven és hat esztendőben" (Thaly: Vitézi Énekek); stb., stb."

    És néhány babona a mondattanból:
    "A) Régóta kedvenc vesszőparipája a tanároknak, hogy kötőszóval nem kezdhetünk mondatot. Pedig a mindennapi beszélgetés közben és az irodalmi olvasmányokban is gyakran találkozhatunk olyan mondatokkal, amelyek kötőszóval kezdődnek."
    "B) Ugyancsak a tanárok hirdetik tévesen azt is, hogy a magyar nem szereti a hosszú összetett mondatokat."
    "C) Különféle téves hiedelmek fűződnek a birtokviszonyt kifejező -nak, -nek raghoz is. A század elején a nyelvművelők közül többen amellett kardoskodtak, hogy félreértés elkerülése végett célszerű minden esetben kitenni a -nak, -nek ragot, tehát így kell mondani és írni: a háznak az építése, nem pedig: a ház építése. Manapság sokan az ellenkező végletbe esnek: akkor is elhagyják, amikor szükség volna rá."

    Érdemes a könyvet elolvasni!
    Amit levontam belőle: nyelvésznek csakis nagy munkabírású, szorgalmas, lelkiismeretes ember menjen, aki bírja fenékkel a sok búvárkodást a magyar irodalomban, az oklevelekben, a nyelvemlékekben, nem vaskalapos, és alapos kutatómunkát végez, mielőtt marhaságokat kinyilatkozna az íróasztala mögül, vagy az egyetemi katedrán a diákjainak!