Nagy Töhötöm: Jezsuiták és szabadkőművesek




Az alábbi oldalak a 2001-es Naplómból valók. Nem kritika, nem elemzés, hanem leírtam mindazt, ami érdekes volt számomra a könyvből, ami megfogott, vagy ami gondolatot ébresztett bennem.

Jezsuiták


Elkezdtem olvasni Nagy Töhötöm: Jezsuiták és szabadkőművesek című könyvét. Először az életrajzát olvastam át, abból kiderült, hogy a szerző jezsuita volt, majd kilépett Jézus Társaságából, és szabadkőműves lett, kimondottan azzal a céllal, hogy összehasonlíthassa a két szervezetet. Ő találta ki és hozta létre a II. Világháború előtt a KALOT-ot, azaz a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testületét.
     Igazán nagy élvezettel olvasom, nagyon érdekes, főleg azért, mert szinte semmit se tudok arról, amiről ír. Se a jezsuitákról, se a szabadkőművesekről. Természetesen, mint a rend tagja, szimpatikussá tudta tenni előttem a hallatlanul szigorú, majdhogynem önsanyargató rendet, ám azt is elérte, hogy megértsem: mindent, amit tettek, azt a saját "túlélésükért" és céljaik megvalósításáért tették, a közösség érdekét állítva a központba, akár az egyén hátrányára, akár az egyéniség elnyomásával, illetve átalakításával. A könyvből nekem az derült ki, hogy ez csak a kívülálló, meg a rend bírálói számára látszik így, mert ezt úgy tették, hogy a páterek mindezt elfogadták, s gondolom, jól érezték magukat a maguk választotta kontroll alatt. A rendben ezáltal igen erős szelekció működött, a gyengék elhullottak út közben, az arra nem alkalmasak vagy kiestek, vagy a rend igen bonyolult  ranglétráján megálltak azon a fokozaton, amelyik megfelelt egyéniségüknek, tudásuknak, alkalmazhatóságuknak. S az is kiderült, hogy a rendkívül szigorú rend, amelyik tagjainak minden másodpercét beosztotta, tudott az egyének minden rezdüléséről, gondolatairól is, mennyire bőkezű volt, ha tagjai megfelelő munkát találtak maguknak, minden támogatást megkaptak.
     Persze, eljátszik ilyenkor az ember azzal a gondolattal, hogy én miként bírtam volna? Mert biztos vagyok benne, hogy a lelkes, idealista fiatalembereket - mint amilyen én is voltam - megfoghatja a kihívás, amit a Társaság tagjának lenni jelentett, lelkesen belevetették, belevetik magukat a valójában teljesen ismeretlenbe, csak később találkoznak azzal, hogy talán nem bírják a követelményeket.
     Ami mindenképpen szimpatikus, az az, hogy mindenki "névtelenül" kezd, s csak és kizárólag az számít az előmenetelnél, hogy mit tud saját erejéből elérni.
     Ami pedig nagyon érdekelne, hogy ma is lépnek-e be új tagok, s még mindig tartják-e a két háború közötti szabályokat, amiket megismertem a könyvből?


A tegnap délutánt szintén olvasással töltöttem. P. Nagy Töhötöm könyvében a világháború utáni évek voltak soron, az események központjában Mindszenty bíboros, hercegprímás őeminenciájának kinevezése, és működése, és a szerző ehhez szorosan kapcsolódó harcai.

Mindszenty, a Zalai Láma


A bekezdés alcíme, elismerem, kissé szenzációhajhászó...
P. Nagy megemlítí, hogy amikor Mindszentyt még Pehmnek hívták, és Zalaegerszegen volt plébános, egyházi körökben többen Zalai Lámnak hívták...
A szerző a háborút követő években többször kiszökött az országból, meg vissza, s minden esetben az úticél Róma, a Szentszék volt. Amikor a Vatikánban felmerült, hogy kit nevezzenek ki az elhunyt Serédy bíboros utódjának, Páter (P.) Nagy Töhötöm volt az, aki hat, arra alkalmas egyházi személy közül Mindszentyt jelölte az első helyen, s tette ezt jezsuita lelkiismeretességgel, mert a mellette szóló érvek után ismertette az ajánlatában a hibáit is. Ide másolom az érveket (címszavakban):
Mellette:
     Következetes és szilárd, a nehézségektől vissza nem riadó, kiváló szervező tehetség, szociális szellem jellemzi, példás életű pap, képzett ember, a kommunisták is nagyrabecsülik, mivel a nácik elhurcolták.
Ellene:
     Túlságosan rideg (szigorú), az igazságot néha túlságosan nyersen mondja meg, akaratereje túlságosan nagy, a vend területek Magyarországhoz  csatolásában részt vett, köztudottan királypárti,  újabban a kommunisták méltatlankodnak ellene.
A pápa, XII. Piusz P. Naggyal küldte el a hercegprímás kinevezési okmányát, és ő hozta haza, s adta át Mindszentynek.
Ezek után leírja, hogyan harcolt később Mindszenty ellen (pedig ő ajánlotta az ország első közjogi méltóságába, király és kormányzó nem volt, következett a hercegprímás), mert a fő célkitűzése a királyság visszaállítása volt, körülvette magát az ókonzervatív arisztokráciával, mert nem akarta megérteni a politikai helyzetet, amiben az ország, a magyarság túlélésének egyetlen biztosítéka volt a modus vivendi, ha tárgyalnak az orosszal. Ehelyett tisztelgő levelet küldött II. Ottónak, és reményét fejezte ki, hogy megkoronázzák. Konok következetességgel nem állt szóba az oroszokkal, került bár az a legnagyobb áldozatokba is. Ebbe a küzdelembe a szerző belebukott, mert a bíboros ellen egy páternek nem lehetett igaza, még akkor is, ha pápa maga se szimpatizált - írja Nagy Töhötöm - a "vidéki szeminaristával", ahogyan a páterek többször beszéltek Mindszentyről, aki csökönyös szamár módjára bízott a III. Világháború kitörésében, az amerikai hadsereg támadásában az orosz ellen, és ezt a híveinek is sugallta, akik elhitték és egy álomvilágban éltek, s arról ábrándoztak, hogy az amerikaiak velük fogják kormányoztatni az elfoglalt orosz területeket.
    Persze ez a szuperkonzervatív, a világ haladásából semmit fel nem fogó, semmi változásra nem ráérző, és a diplomáciai finomságoktól fényévnyire levő főpap elérte, hogy a szerzőt a Vatikán nem engedte vissza Magyarországra, s a Páter Generális, a jezsuita rend abszolutikus hatalommal rendelkező feje Dél Amerikába helyezte. Tették ezt úgy, hogy a pápa személyesen ismerte és megbecsülte, a jezsuita generális szintén, de előbbre helyezték az egyház érdekét a személyes érzelmeknél. Bár nem tudom, hogy nem járt volna-e jobban a magyarországi katolicizmus, ha Mindszentytől valahogyan megszabadulnak, s egy józan gondolkodású főpap kerül a helyére. Én persze nem ismerem a lehetőségeket, ez részemről laikus eszmefuttatás.
     Hogy miért volt ez nagy győzelem Mindszenty részéről?
     Mert a Vatikán korszakalkotó munkának, a jezsuita rend legnagyobb magyarországi tettének ismerte el a szerző által vezetett Kalot létrehozását. (A mozgalom beindítója, Páter Kerkai Jenő volt). Ezt a mozgalmat lehet minősíteni a mai ismereteink szerint. A baloldal nyilván reakciós szervezetnek ismeri, de ők nyilván csak azt tudják a Kalotról, amit a kommunista propaganda ismerni engedett, s aminek nem túl sok köze lehetett az igazsághoz.
     Mert a harmincas évek közepén megszrevezni a magyar parasztfiatalokat, mozgalomba tömöríteni őket, tanítani a gazdálkodásra, Népfőiskolákat létrehozni, ahol a modern gazdálkodást oktatják, s szorgalmazni a földosztást, minden, csak nem reakciós, népellenes tevékenység. (Mindszenty is ádáz ellenfele volt a Kalotnak s így P. Nagynak. Érdekes, őeminenciája kommunista szervezkedésnek tartotta a földosztást, akár az egyházi birtokok kárára is, amit a két Kalot vezető szorgalmazott...)
     A szerző, akinek életcélja a szociális munka, közelebbről a parasztok felemelése, tanítása volt, ezután Dél Amerikába, Uruguayba került a jezsuita testvérekhez. Itt megcsömörlött attól, hogy nem volt alkalma a "szakterületén" dolgozni, a katolikus főpapság ahol tudta csak akadályozta ebbéli kísérleteiben. Csoda-e, hogy lelkiismereti válságba került, s kilépett Jézus Társaságából?

A szabadkőművesekről


Megint leírom: olyan valamiről írok, amiről nem tudtam eddig túl sokat. Természetesen, éppen ezért fokozott érdeklődéssel olvastam a masonokról, a szabadkőművesekről írott részeket. Na, persze hallottam róluk, gyermekkorom romantikus történeteiből rémlik, hogy maguk az ördögök, gonoszak, újabban meg a világhatalomra való törekvéssel hozzák őket kapcsolatba.
    A napló egy különleges műfaj. Ott minden a szerző szemszögéből történik, az ő igazságait tartalmazza, sose az objektív valóságot, bár ilyen létezik-e egyáltalán a társadalmi folyamatokat szemlélve? Ez a könyv Nagy Töhötöm, volt jezsuita páterét, amit elmondok róluk, tőle tudom, ha tévedek, ezért van.
    A szabadkőművesek és az egyház ádáz ellenségek. Kiátkozták őket, aki tagja valamelyik páholynak, azt a katolikus egyház kitaszítja. (1964-es állapot).
    Miért?
    Az alábbi indokok szerepelnek XIII. Kelemen 1738-ban kiadott bullájában. Az irat két "érvet" sorol fel, amiért megérdemlik a kiátkozást:
    A szabadkőművesek titkokat őriznek, valamint: "és egyéb, igazságos és észszerű, csak általunk ismert okok miatt ítéljük el őket." (Az igazsághoz tartozik, hogy a pápa ekkor már vak volt, szenilis, nagyon beteg, s rátették a kezét az okmányra, hogy ott írja alá.)
    Ezek szerint a pápának is voltak titkai, de ezért nem átkozza ki saját magát. És ez az irat lett az alapja minden későbbi vádaskodásnak, erre hivatkoztak "komoly" szezők, egyházi méltóságok. (Röhej... - tőlem.) Azt nem kell hinni, hogy a szabadkőművesek nem vágtak vissza, amilyen az adjon isten, olyan volt a fogadj isten. S ez a mai napig fennáll.
Nos, Varga Sándor, mert Nagy Töhötöm ezen a néven lett szabadkővűmes, is kutatta a titkokat. S vizsgálódásának eredménye, hogy a legnagyobb titok az, hogy nincsenek titkaik.
    Leírja a páholyok szertartásait, rendkívül bonyolult szimbólumrendszerét, aminél bonyolultabb csak a katolikus egyházé. A szabadkőművesek a szertartásaik alatt keresik az "elveszett szót", ez minden rituáléban, liturgikus szövegükben benne van, s csak a XXXIII. fokozat elnyerésekor derül ki, hogy ez a szó: a szabadság.
    Két fő irány van: az angolszász típus, és francia. Az angolszászban megkövetelik a feltétlen Istenhitet, és minden szertartáson ott a Biblia, a francia típusún nem, ott akár egy üres lapokból álló könyv is lehet a háromszög és körző alatt, és mindenki azt a vallásos szöveget képzeli oda, amiben hisz. Mohamedán a Koránt, zsidó a Tórát, keresztény a Bibliát.
    Amit a páholyok feltétlenül megkövetelnek a tagjaiktól az az erkölcs, becsület, az emberi erények gyakorlása. Kijelenti, hogy nincsenek titkok, minden előírás, szertartás leírása, sőt a páholyok szabályzata mindenki számára hozzáférhető. A leírásból kiderül, hogy szabadkőműves lehet mindenki, akit legalább két tag ajánl. Aki végigjárja az összes fokozatot, amiből 33 van, az eljut a csúcsra. A tagok között a társadalom minden rétege megtalálható, a péktől az orvosig, a mérnöktől a katonáig. Az üléseken vitatkoznak, előadásokat hallgatnak meg, megvitatják azokat. Így tesz a postás és az egyetemi tanár, a különbség legfeljebb az előadások színvonalában van.
    A szerző kifejti, hogy ilyen becsületes és vegyes társaságról nem képzelhető el, hogy a kezükben tartják a világ sorsának alakulását, ők irányítják a világ meghatározó politikai és gazdasági eseményeit.
    Ő írja, lelke rajta...
    Elsorolja a leghíresebb szabadkőművesek neveit, persze a teljesség igénye nélkül:
    José San Martin (Argentína megalapítója, nemzeti hős), Simon Bolivár, Marat, Robespierre, George Washington, Franklin Benjamin, Kipling, Kossuth Lajos, Klapka György, Garibaldi, Geothe, Schiller, Byron, Puskin, Sir A. Flemming, Külön kiemeli a szerző, hogy az Egyesült Államok alkotmányát szabadkőművesek alkották, és minden benne van, amiért küzdöttek, küzdenek. Sőt, Közép és Dél Amerikában a szabadkőművesek vívták ki a függetlenséget, minden állam nekik köszönhető, ők alakítottak kormányokat, és irányították az országokat.
    Ez a rész sokkal szürkébb, mint az előző kettő. Igaz, hallatlanul érdekes, ahogyan a szimbólumrendszert taglalja, vagy a vádakat elemzi, mely a katolikus egyház részéről éri őket, de boncolgatja azokat is, amelyeket ők vágnak a pápisták fejéhez. Igyekszik tárgyilagos maradni. Elolvasva, űrt hagyott bennem.
    Valami hiányzik, hogy mi azt nem tudom.
    Nem hiszek abban, hogy világméretű szabadkőműves összeesküvés áldozatai vagyunk. Nem azért, mert a szerző szerint a páholyok csak igen laza kapcsolatban vannak egymással, hanem azért, mert ellenkezik a józan ésszel. Már az, hogy egy asztalnál kitárgyalják azt, hogyan teszik tönkre Algériát, hogyan teszik gazdaggá X.Y.-t, és melyik focicsapat nyerje a következő Bajnokok Ligáját. Ez így, nem működik.
    Valami más van.
    A hajózásban azt látom, hogy ha egy görög (pl. Kavafisz) üzletel, akkor fejem rá, hogy megtalálja a görögöt a világ másik végén is, azzal lép kapcsolatba. Tőle vásárol, hozzá viszi javítani a motort, és őt fogadja fel szakértőnek. És a szomszédos norvég műhely tulajdonosa hiába kiabál, hogy világméretű görög összeesküvés áldozata, nem lesz igaza, mert csak az történt, hogy a görög a göröggel bizniszel...
    Ma már nincs szükség San Martin és Simon Bolivár féle hősökre, Kossuth és Garibaldi féle forradalmárokra. Ma akik államokat, világrészeket irányítanak, azok a pénzvilág bennfentesei... S természetes, hogy ki kapja a kölcsönt, a hitelt, vagy a segélyt. És az is, hogy ki nem. Mert a bankár a bankárral, a görög a göröggel, a mason a szabadkőművessel üzletel.
    Szükségtelen összeesküdni.
    Szükségtelen titkokat keresni, mert titkok nincsenek.