Amíg távol voltam, válaszolt két könyvkiadó is, mert elküldtem nekik a Lelked rajta című kéziratomat. A könyv jó, hajlandók megjelentetni, ha "anyagilag hozzájárulok a kiadáshoz", írták. Ez nagyjából annyit jelent, hogy én fizetek mindent, ők terjesztenek, és ha eladnak 1500 példányt, akkor én éppen a pénzemnél vagyok. Magyarán a haszon az övék, a dicsőség az enyém.
A dicsőség nem vonz. Az efféle pénzen vett pedig megalázó. Inkább adom ingyen, ezért kiteszem az internetre. Ezen a linken elérheted, és ha érdekel a beharangozója, akkor várlak, légy rendszeres olvasója
Mivel a blogomban tettem közzé, itt elolvashatsz néhány hozzászólást: (az igaz, hogy nem kértem az érintettek engedélyét, de mivel blog, ha olvasod a hozzászólásokat is elolvashatod, szóval ezek nyilvánosak.
Erika írta:
Nagyon érdekes megvilágítás. S maguk a részek jól vannak összeállítva. A cselekménybe jól illenek ezek az elméleti kérdések is. S a kérdéek mögött már a válasz is megszületik. Az egéz Univerzum értelmezése, s azon belül a tudományos és a vallási igazságokat betöltő üres tér is kiteljesedik az emberi elme alkotásával.
Tetszenek a definíciók is mert rövidek de lényegretörőek. Jól megvilágítottak az ezotéria lényegét is ait sokan félreértelmeznek.
Nagyon fontos szerepe van a léleknek, s főleg a tizta léleknek.
Fontos, hogy arra is rámutattál, hogy a vallás már kis korban érint meg minket. A nevltetésnek milyen fontos szerepe van. Ahol teljesen kimarad ez a rész, s még példát sem láthat a gyerek, ott hézagok keletkeznek, s az idő múlásával esetleg a vádaskodások. Vajon, miért nem ismerhette meg a gyermk az életnek ezen oldalát. S akkor esetleg későn, tán felnőttként kerül kapcsolatba ezzel a titokzatos világgal, amit aztán egyedül él meg, dolgoz fel, s alakítja a nézeteit, s önmaga filozófiáját.
Eternity:
Amit a hipnózisról írtál elég jól megállja a helyét.
Bár, ha voltál már hipnózisban, akkor nyilván tudod, hogy még ennél is "semmilyenebb", mint írod.
Én legalábbis az égvilágon semmi különbséget nem tapasztaltam éber állapotomhoz képest.
Ha a mozira mint léleknyúzóra gondolsz, akkor az egy kicsit más tészta. tudod, ahogyan nem fogsz hipnózisban olyan parancsokat végrehajtani, amiket nem akarsz, ahogyan nem fogsz liternyi kólát venni azért, mert szubpercepciós szinten kaptál egy ilyen sugallatot, úgy természetesen a mozi sem maga az ördög, s ahogyan hipnózisban sincs kikapcsolva az agykérged, úgy nem tudja ezt megtenni a mozi sem. :)
De jó a fantáziád.
Egy rövid részlet a regényből
A terem faburkolatú volt, a burkolat kazettákat keretezett, amiben brokáttapéta feszült. Két nagyméretű festményt láttam, mindkettő csatajelenetet ábrázolt, az egyik szárazföldi, a másik tengeri ütközetet mesélt el. A terem jobb oldalát becsukott óriási kapu foglalta el, nyilván a kastély főbejárata, vele szemben széles lépcső vitt az emeletre. Ott mentünk fel, közben forgattam a fejemet, bámultam a dúsan díszített falakat, a mennyezetet, a hatalmas ablakokat. Számomra elképesztő, hogy ebben ez épületben egyetlen család lakik. Olyan, mintha valakit beköltöztetnének a Nemzeti Galériába...
Az emeleten mindkét irányba folyosó nyílott, balra indultunk, és bementünk az első ajtón. Chiara egy pillanatra eltűnt, majd intett. Egy gardróbba hívott.
- Válasszon ruhát magának. A papa biztosan nem haragszik érte. - mondta kedvesen. - A kávés ruháját adja ide, azt hiszem, veszünk egyet... vagy meglátjuk... - ezt már kimenet mondta.
Becsukta az ajtót.
Körülnéztem. Hát az biztos, hogy a kedves papának volt jó pár rend ruhája. Úgy szemre látszott, hogy nem lesz nehéz választanom, alkatilag hasonlóak lehetünk, bár én inkább annak örültem volna, ha anyagilag is elmondhattam volna ugyanezt. Levetettem a száradó ruhámat. Az inget is ledobtam a földre, zokniban és alsónadrágban elkezdtem az öltönyöket tologatni a guruló sínen, az akasztójuknál fogva.
Hamarosan rájöttem, hogy az efféle nagyméretű lakásoknak is vannak bizonyos hátrányai. Annyira belefeledkeztem a válogatásba - mennyivel könnyebb a választás három, mint negyven közül! -, hogy észre se vettem, nem vagyok egyedül.
- Egészen biztosan elfogadható magyarázatot tud, uram, arra nézve, hogy mit keres hiányos öltözetben a ruháim között? - hallottam a hátam mögött.
Villámgyorsan megpördültem, mint akit rajtakapnak valami helytelenségen, és megpróbáltam magam valahogy eltakarni, nem sok sikerrel. Meglehetősen hátrányos helyzetben voltam. Majdnem meztelenül egy választékosan öltözött úr előtt az ember könnyen elveszti magabiztosságát. Az úr elegáns volt, mogyorószín öltönyt, vajszínű inget viselt, arany mandzsettagombja kivillant a zakója alól, szemüveget hordott, azt a napfényre sötétedő üvegűt. Haja szőke, vagy inkább fehér, de valami azt súgta, hogy se nem ősz, se nem festett. Elég ritka volt, és valami furcsa módon fésülte előre, nyilván zavarta az előrehaladott kopaszodása. Most nem ütközött különösebb nehézségbe, hogy a hátam közepéig elvörösödjek, zavaromban nem tudtam, hogy melyik lábamra álljak.
- Hát... izé... - mondtam magyarul, de ez nem elégítette ki a grófot, nyilván ő a kedves papa, aki majd nem haragszik, ha felveszem a ruháját.
Beszélgetőpartnerem erre felvonta a szemöldökét, ami annyit jelentett: "nocsak, egy külföldi?!". Ha ismertem volna őt és a lányát, akkor biztosan pontosabban fordítottam volna le a tekintetét, valahogy így: "nocsak, egy külföldi is?!". Nem hinném, hogy az általam makogott nyelvre ráismert volna. Hirtelen jött a megváltó ötlet. Felkaptam a kávés nadrágomat és ingemet, elé tartottam, és kimondtam a varázsszót:
- Chiara...
Azt nem mondhatnám, hogy a jól ápolt úr arca erre felvidult volna, de ebből az egy szóból nyilván pontosan ki tudta következtetni a történteket. Valószínű, hogy az adott szituáció meglehetősen ismerős lehetett. Mint tudjuk, az arisztokrácia tagjai fölöttébb intelligensek, és kevés szóból is értenek. Vonásai megenyhültek, bólintott, sőt, enyhén el is mosolyodott, s hogy a helyzetem megkönnyítse, a ruhák közé nyúlt, egy határozott mozdulattal külön választott egy rakatot.
- Ebből válogasson signore, ezeket szoktam napközben, itthon hordani... - Tekintete barátságosan hátba veregetett, majd kihátrált, s ezzel megóvott egy kínos bemutatkozástól, mert már azon agyaltam, hogy alsógatyában mégse fog az ember kezet egy vadidegen gróffal, elvégre nem a golfklub öltözőjében vagyunk, bár azt se tudom, hogy ott kezet fognak-e neglizsében az urak.
Honnan érkeznek a látogatóim? Mérés kezdete: 2007. január 29.
Az oldal frissítve: 2012. április 17.
Itt az internetes blogom. Természetesen Hajóka konyhája a címe, és fő témája a főzés, de van egyéb is, ami a blogba való és a blogot bloggá teszi...
Ez a másik blogom. Ennek Tengeri saláta a címe, és mindenféléről szól...
