Jelen pillanatban ez az utoljára megjelent könyvem. Kiadta: Bába és Társa Könyvkiadó, Szeged. 2003.
A fülszöveg:
Meghívom
a kedves olvasót a Clyde tengerjáró
fedélzetére. Töltse együtt ezt
a pár hónapot a hajó személyzetével,
keresse fel többek közt a dominikai Rio Hajna
kikötőjét, élje át, hogyan
viszik át a hajót a panamai csatorna zsiliprendszerén.
Ezen
a hajón vegyes személyzetet kommandíroz
a parancsnok. Magyarok, el salvadoriak, hondurasiak,
románok vannak összezárva. Nincs
is baj addig, amíg a hajóra nem érkezik
három feleség, köztük az elsőtiszté,
a nagy sztori kedvéért mindenre hajlandó
újságíró, aki mindenbe beleártja
magát. És a nagy riport körvonalazódik
is, amikor kiderül, potyautasok vannak a hajón.
A
Panamai csatornában fejeződik be a krimibe hajló
történet.
Hogy
mi történt Rio Hajnában és
utána a hajón, az maradjon annak a titka,
aki elolvassa a könyvet.
NAGYSZÉKELY ISTVÁN:
ISTEN HOZTA, PANAMÁBAN! RÉSZLET
Orsolya egész nap nem evett. Agya riadót fújt, s hevesen tiltakozni kezdett a szokatlan körülmények miatt.
- Vigyázz! - figyelmeztette. Homlokát apró
verítékcseppekkel hintette tele. Fehérre festette
arcát. Nem volt hajlandó kormányozni formás
lábait se. - Feküdj le! Feküdj le! - zakatolta
egyre hevesebben a fülébe.
De nem is olyan egyszerű ilyen állapotban a kabinhoz
tántorogni.
A mozgás miatt a falnak kellett dőlni, megkapaszkodni
a korlátban, lába tétován kereste a
lépések helyét a padlón. Arca a hideg
dekoritlemezhez ért. Kellemesen hűsítette. Jaj, de
jó volt! Ujjai nem engedték el a korlátot.
A hajó megbillent, nem volt elég karja ereje, támaszkodni
kellett. Tenyere a másik oldalt kereste. A kabinajtó
ott volt előtte, már csak be kellett volna nyitnia és
az ágyra zuhanni. A kilincs után nyúlt, ám
a mozdulata nagyon bizonytalan volt.
Az ajtó kinyílt, pontosan akkor, amikor
ő is lendült, hogy támasztékot, biztonságot
keressen. Az ajtóban férje állt, és
Orsolya repült hozzá. A lendület vitte, a hajótest
megdőlt, a padló hirtelen lejteni kezdett! Hihetetlenül
meredek lett! A lába levegőbe lépett, kiszaladt alóla
a föld. Závodi erős karja állította meg.
- Úristen Krisztián! Mi történik
itt? Mi lesz velem? Meddig tart ez az őrület? - kérdezte
halálra váltan.
Az ajtó kattant, beakadt a retesz. Nem kellett
félni, hogy becsapódik.
- Gyere, feküdj le, mindjárt jobb lesz - vitte
Závodi feleségét az ágyhoz. Orsolya
mozdulatlanul hevert. Pár pillanat múlva úgy
érezte, hogy már jobb a közérzete. Határozottan
jobb lett.
- Ugye nem mész el? Ugye itt maradsz? - kérlelte
férjét. Závodi az ágy szélére
ült, kezébe vette az asszonyka tenyerét. Csendesen
simogatta. Megnyugtatóan.
- Remélem, megszokod, kedves. Látod, én
is megedződtem - próbált lelket verni a halálra
rémült Orsolyába.
- Soha, sohasem lehet ehhez a borzalomhoz hozzászokni!
- keseredett el. - Haza akarok menni! - mondta sírós
hangon.
- Hát ez az, ami lehetetlen. Maradj ágyban,
próbálj aludni.
- Gyere te is mellém! - hívta a férfit,
és könyörgőn nézett a szemébe. Ez
a tekintet most nem volt csábító. Így
néz a gyermek a felnőttre, ha először dörög
az ég, s még nem látta a felhős égbolton
a villámok cikázását. Rettegés,
riadalom az ismeretlentől. A férje óvatosan mellékucorodott.
Orsolya ölelő karja szorította, nyirkos tenyere simogatta
az arcát. Lassan megnyugodni látszott. - Már
egy kicsit jobb - mondta csendesen, aztán hozzátette:
- De csak egy egész picikét! Te ilyen időben is dolgozol?
- kérdezte.
- Hát persze. Nem az időjárás számít,
a szolgálat. Ha menni kell, mindenki megy. Mások,
mint Barkóczi is, várják a váltást.
Nem lehet még késni sem! - magyarázta megnyugtató
hangon, de Orsolyát ez most nem vigasztalta. Csak azt volt
hajlandó kiérteni a férje szavaiból,
hogy elmegy, magára hagyja.
- Ez borzasztó! - súgta. - De amíg
el kell menned, itt maradsz, ugye?
A telefon nyolc előtt húsz perccel szólalt
meg. A harmadik tiszt mögött halkan csukódott be
az ajtó. Nem a zár kattanása ébresztette
fel az asszonyt. A hajó egy hatalmas dőlés után
az ellenkező oldalra billent.
- Itt hagytál Krisztián! - gondolta Orsolya.
- Siess, nagyon siess vissza! - kérte a lehetetlent magában.
Még három órát kellett egyedül
töltenie! És milyen félelmetes egyedül.
Valami kopogott. Kipp-kopp. Szünet. Kipp-kopp. Valami zörgött.
Felgyújtotta az olvasólámpát. A fogason
lógott férje anorákja. Az alja előrelendült.
Aztán megindult, vissza. Kipp-kopp, kopogott a húzózár
a dekoriton. Most valami nyikorgott. A szekrényajtó
vetemedett, ütemesen követte a hajó mozgását
a zaj. Egy billenés, s Orsolya feljebb csúszott a
lepedőn. A hajó ellenkező irányba dőlt, feje előbukkant
a párna alól, lába megtámaszkodott a
kabin falán. Hirtelen hatalmas robajjal a szék hanyatt
esett. Durr. Egy cipő koppant az ágy oldalán. Dirr-durr,
kizuhant két fiók is az íróasztalból.
A billegés most már folyamatos volt. Az íróasztal
középső fiókja is kiesett, szanaszét gurult
a földön minden. Ceruzák, tollak koppantak a szőnyegpadlón.
Aprópénzek csörögtek a fal mellett. Káosz,
rendetlenség, összevisszaság uralta a kis helyiséget.
Rémes!
Orsolya kikászálódott az ágyból,
muszáj összeszedni mindent, mit szól majd a férje?
Nem tudta, hogy ilyenkor mindent ott kell hagyni. A képeslapokat
szedegette, amikor a levegőben találta magát. Kiszaladt
a talaj a talpa alól, elvesztette az egyensúlyát,
előre vágódott. A karját még ki tudta
nyújtani, nehogy fejjel zuhanjon az asztal sarkának,
aztán már farolt is vissza. Beleütközött
az ágyba, s már azt se tudta, mibe ütközött.
Hátra tette volna a kezét, de feneke már belevágódott
a radiátorba.
- Jaj! - kiáltotta, és simogatta volna a
fájós testrészét, de máris a
fejére kellett ügyelnie, mert a következő rántástól
már előre bukott. Belelépett a nagy fiókba,
a furnérlemez nagyot reccsent. Tántorgott, elvesztette
a térérzékét, s ráadásul
belerúgott a szék lábába is. Feladta!
- Vissza az ágyba! - hajtogatta magában,
ám ez nem volt olyan könnyű, mint gondolta. De végül
kimerülten rázuhant a matracra. Nyöszörögve
kereste a lehető legjobb helyzetet a fekvéshez. A hajó
veszettül mozgott, s Orsolya csúszkált a lepedőn.
Azért lekapcsolta a villanyt, azt remélte, hogy talán
elaludhat.
Nem is vette észre, hogy a hajó egyre csendesebben
mozgott. Halkan szuszogott, karja félálomban is megtalálta
a párnát, s a feje alá gyűrte. Elaludt. Nem
tudta, hogy kint az idő rosszabbra fordult, és most a vihar
szemből támadta a Clyde tengerjárót.
A kabin két ablaka is a főfedélzetre nézett.
A helyiségben nagy összevisszaság, rendetlenség
volt. A szófa fölött két kerek ablak figyelte
a dühöngő tengert. Az ágyfüggönyöket
a férje megkötötte, így nem tudtak a mennyezetre
szerelt sínen futkározni.
Orsolya már egyenletesen lélegzett, mélyen
aludt.
- Jézusom! - sikított fel álmában.
Nem tudta mi volt az irtózatos dörej, ez a hatalmas
csattanás mellette. A hajó fémes sikolya kiűzte
az álmot a szeméből. Az egész kabin ugrált,
rezgett, a földön levő tárgyak pattogtak, rázkódtak,
vibrált minden. Keze a villanykapcsolót kereste. Az
éles fényben hunyorognia kellett. Fél egy elmúlt
pár perccel. Férje mellette aludt már, észre
sem vette, mikor jött meg a szolgálatból.
- Akkor pihenhettem pár órát - állapította
meg magában, de a szíve még hangosan vert.
A felépítmény remegése alábbhagyott.
Hallgatta az ismeretlen hangokat.
- Ez felháborító! - méltatlankodott
Orsolya magában. - Kint ítéletidő, bent egy
remegő feleség, és te alszol? - Úgy érezte,
ezt nem lehet annyiban hagyni. Odasimult férjéhez,
megcirógatta, még puszit is adott a nyakára.
Eredmény semmi.
- Nahát Krisztián! Nem ébredsz fel
erre sem? Ehhez mit szólsz? - és az alvó férfi
vállába harapott.
- Mi van? Mi történt? - riadt meg a férje,
és felgyújtotta a lámpát. Közben
a hajó hatalmasat rázkódott, a lendülettől
Závodi ráesett feleségére.
- Jé, te nem alszol? - adta Orsolya az ártatlant.
- Nem tudsz aludni? - kérdezett vissza Závodi.
- Ilyen időben? Hogy tudnék?
- Amikor megjöttem, már az igazak álmát
aludtad. Nem volt szívem felébreszteni - mosolyodott
el a férje.
- Most ébren vagyok! - nevette el magát
a nő, és a férjéhez simult.
A hajó megbillent, lecsúsztak az ágy
végébe. A lepedőbe gabalyodtak. Závodi lerúgta
magáról. A felesége is kitakarózott.
- Vigyázz - figyelmeztette Orsolyát. A tengerész
ismeri a hajó mozgását. A férfi megtámaszkodott,
kezét a falnak szorította. - Fogózz belém!
- bíztatta a fiatalasszonyt. - Jaj! Ne ott! - kiáltaná,
de Orsolya már el is engedte, hogy a nyakába kapaszkodhasson.
A megdőlő hajótest egy pillanatra megállt, azután
hatalmas erővel vágódott az ellenkező oldalra. A padlón
a csörgés-zörgés nem csitult. Ceruzák
gurultak, a kiesett fiókok nekivágódtak a felborult
székhez. A szokatlan zajok a férfit nem zavarták.
- Jól vagy? - simogatta Orsolya arcát.
- Most, hogy itt vagy, igen.
- Ma éjszaka nehéz lesz elaludni. A rossz
idő miatt.
- Akkor van egy remek ötletem - huncutkodott a felesége.
- Sejtem!
- Úgy érzem, neked is azon jár az
eszed - súgta és megfogta férje kezét.
A melléhez szorította. Oldalra fordult, bársonyos
bőrével simogatott. Csókolózni kezdtek.
- Jaj, de jó így! - mondta Orsolya. A hajó
billenése a férjére borította. - Még
nem gyömöszöltél meg ennyire! - nyögte,
amikor a következő után ő nézte a mennyezetet.
- Ez aztán az igazi! Viharban szerelmeskedni!
- Ha te ezt a klubban elmeséled...
- Ami köztünk történik, nem tartozik
senkire. Gyere. Milyen jó neked, fárasztanod se kell
magad! Így, ahogy a hajó mozog! Szép lassan,
komótosan!
A hajó újra billent. Závodi lecsúszott,
pedig Orsolya lába erősen ölelte.
- Hohó, nem menekülhetsz! - nevette, és
segített visszakecmeregni az ágy végéből.
- Így egy kicsit nehéz - állapította
meg a férje. - Háromfelé kell összpontosítanom,
hogy ne csússzak se előre, se hátra, és figyelnem
kell a...
- ...a lényegre! - mosolygott a felesége,
és magához húzta, ölelte, csókolta.
- Mondtam, hogy úgy, ahogy a hajó mozgása engedi,
úgy csináld!
Tombolt a vihar. A hajó remegett, mint a részeg.
Táncolt a felkorbácsolt hullámok hátán.
A szél a hajótestnek feszült, az utolsó,
hatalmas rohamra készült.
Tombolt a vihar. Beleremegtek, részegek voltak.
Testük táncot járt, a szerelem gyönyörű
táncát. Egymásnak feszülnek, a robbanás
előtti utolsó vad rohamra készültek.
A vihar kiadta utolsó erejét, az orkán
kicsit megszelídült.
Robbant a szerelem, s elcsitult a bennük tomboló
vihar is.
Remegve feküdtek egymás mellett.
Orsolya hamarosan újra az álmok mezején
kóborolt, napsütést álmodott, még
mosolygott is hozzá.
Honnan érkeznek a látogatóim? Mérés kezdete: 2007. január 29.
Az oldal frissítve: 2009. február 10.
Itt az internetes blogom. Természetesen Hajóka konyhája a címe, és fő témája a főzés, de van egyéb is, ami a blogba való és a blogot bloggá teszi...
Ez a másik blogom. Ennek Tengeri saláta a címe, és mindenféléről szól...
