A kötet kétszer is megjelent, de előbb az interneten, s csak utána papírkiadásban. Ezért a két címlap, a két különböző borító. Ez, a Bába és Társa Könyvkiadó által tervezett borító (bár csak a terv színes, nyomtatásban egyszínű...) Szegeden 2002-ben jelent meg.
Koppány Zsolt írt a kötetről a JEL-ben:
Kinek mi jut eszébe a cím hallatán? Nekem például óriási nyaklevesek, mert a szólításra ellenőrzőt mutattam, melyben egyszerű intőn át a megrovásig és elégtelenek halmaza tódult apámra, akinek pedig "csak" az lett volna a dolga, hogy aláírja és kész. Nagyszékely István nem ilyen apa. És az ő apja aztán végképp nem volt ilyen
...Nos minderről remek humorral, jellemző életképek kacagtató sorával mesél a szerző, akinek kötete, - a kamaszoknak és szüleiknek egyaránt tartalmas időtöltést kínál...
Az internetes kiadás kapcsán írta Katona Béla Sándor , a kötet lektora:
Mit mondjak? Nagyszerű! Az úr vagy elképesztő méretű empátiával rendelkezik, vagy csalt. Ez utóbbi esetben legfeljebb stilizálta a művet, de az eredeti valóban egy "fél tizenhat éves" fiatalembertől származik. Az eredmény szempontjából ez mindegy is, a szöveg abszolút hiteles, rendkívül szórakoztató; ha nem a képernyőn olvastam volna, azt mondanám: nem lehet letenni... A mostani tizenévesek el fogják fogadni kortársuknak Oszkárt, az idősebbek pedig a világrend változatlanságának izonyságaként győződhetnek meg róla, hogy fiaik (lányaik), unokáik épp olyanok, mint hajdan ők. Miközben kissé szorongva, esetlenül igyekeznek eligazodni a világban, szorongásukat, félszegségüket "nagypofájúsággal", "menő szöveggel" palástolják. Fölénnyel, majdnem cinikus mindentudással nyilatkoznak családjukról, a másik nem tagjairól - miközben nincs az a hatalmas érzelemmennyiség, amellyel ki lehetne elégíteni szeretetéhségüket. Külön ki kell emelnem az alkalmazott nyelvi leleményeket - amelyek jóval többek, mint az ifjúsági rétegnyelv reprodukciói, bizonyos, hogy a szerző egyéni ötletei. A téma láttán kissé tartottam tőle, hogy Janikovszky Éva vagy Adrian Mole utánérzést kaptunk, de nem. Utólag nyugodtan kijelenthetem, sem egyikre sem másikra a könyv olvasása során nem kellett asszociálnom. Gratulálok a szerzőnek.
NAGYSZÉKELY ISTVÁN:
NA, GYERE IDE, ÉDES FIAM! KETTESKE
Mint azt mindannyian tudjuk, az életben vannak igazságtalanságok. A fokozatok különbözőek. Pl.: a Pufi ugye engem feleltetett bioszból, amikor a Klébernek még csak két jegye volt. Ez a kisebb igazságtalanság kategóriájába tartozik. Eleredt az eső, amikor a Vakarccsal megépítettük életünk első sátrát, ez már sokkal nagyobb igazságtalanság, mert megzavarta a felhőtlen nyaralást, ugyanis az eső mégiscsak a felhőből jő... Azonban az élet legnagyobb igazságtalanságai közé az tartozik, hogy én vagyok a ketteske, így a nyár vége felé, amikor vészesen közeleg az iskolakezdés. Ebben az a legfőbb sajnos, hogy a hármaska az ablak mellett van, és ki tudja dugni a fejét, s bámulhat, amikor az égen a madarak repkednek a szabadság csalóka látszatát keltve, mert én itten be vagyok zárva egy középső ágyba. Ráadásul az egyeske az ajtó mellett fekszik, és amikor a Jutka nővér bejön, akkor mindig látja, hogy mit visel a köpeny alatt (sokszor semmit), mert a kintről jövő fény átvilágítja. Az egyeske eredetileg én voltam, de amikor elvittek röntgenre az eredeti ketteske átköltözött az eredeti ágyamra, így belőle lett az egyeske, és én lettem a ketteske, mert az új egyeske azt mondta, hogy nem érdemlem meg a jó helyet, mert sose nézem meg a Jutka nővér bugyiját, amikor lehajol, hogy megigazítsa a lepedőt a hármaska ágyán, és különben is ő az idősebb.
El tudnék képzelni jobb nyári foglalkozást
is, mint a kórházi ágyat nyomni. Ha
valaki azt hiszi, hogy jószántamból
vagyok itt, akkor az téved. Hármat lehet találni,
hogy ki miatt? Oké, nyerni tetszettek... A Liszkai
miatt, naná, hogy ő a hunyó. Viszont, mint
minden rosszban, ebben is van valami jó. Kiderült,
hogy kik a barátaim. Vegyük sorba, hogy ki látogatott
meg. Kinek hiányzom, miközben odakinn rekken
a hőség, süt a nap, csalogat a Balcsi, bicajozni
lehet a természetben meg a bringautakon, és
kapálni a Vakarcs nagypapájánál
a végtelen kukoricasorokat, mert a terméktőzsdét
el kell látni áruval...
Tutira vettem, hogy mindenki eljön, csak a Liszkai
nem. Pontosan tudja, hogy most nem kerülhet a szemem
elé annak veszélye nélkül, hogy
keresztben le ne nyelném. Mert a Liszkai nem egy
gerinces alak. Arra volt esze, hogy a pofon elől elugorjon,
s utána cserben, illetve a szökőkútban
hagyjon. Még akkor is, ha később azzal mentegette
magát, hogy mentőkért telefonált, és
ezért szaladt el. Ha nem hajol el, hanem férfiasan
állja a pofont, akkor nem zúgtam volna el
mellette, egyenesen bele a szökőkút medencéjébe,
s mint később kiderült, eltörtem két
bordámat, mert ráestem a csőcsonkra, amiből
spriccel a vízszökés, és ráadásként
a lábam a víz alatt beszorult két cső
közé, s bokában eltört, abban a
minutában, amint eldőltem... Ütnöm muszáj
volt, mert nem vette el a botot előlem. Sőt! Szerintem ő
dobta oda, de ezt férfiasan tagadja a mai napig.
Akkor most elmesélem:
Azt találtuk ki, hogy könnyed délutáni
szórakozás gyanánt a szökőkút
körül görkorizunk egyet. Most kaptam a szülinapomra,
egysoros, csuda klassz, ráadásul zöld-fehér
színű, ami egy fradista szurkolónál
nem elhanyagolható előny. A szökőkút
körül mindenki tud görkorizni, ez nem egy
nagy durranás. De a medence körül körbefut
egy tizenöt centi széles perem, ami arra hivatott,
hogy a vizet elválassza az olyan hülyéktől,
mint mi vagyunk. Nos azt találtuk ki, hogy azon megyünk
körbe-körbe. Üldözéses versenyt
találtunk ki. Adtam a Liszkainak fél kör
előnyt, de ezen egy kicsit összevesztünk, mert
azt mondta, hogy nem én adom az előnyt, hanem ő,
mert én vagyok előtte fél körrel, és
nem ő énelőttem. Aztán amikor majdnem utolértem,
akkor eldobta a kezében levő faágat, és
én marha rámentem, amitől a perem eltűnt a
kori alól, és zúgva szálltam,
egyenesen a vízbe. Pedig már majdnem elkaptam
a haver gatyáját. Amint zúgtam befele
a körkörös medencébe, nem átallott
röhögni, és elhajolni a pofon elől, amit
a levegőből szándékoztam a pofájára
ültetni, s később azt mondtam, hogy csak segélykérőn
nyújtám felé a karom, mert bele akartam
kapaszkodni, de ő letagadta, hogy nem is, mert pofon akartam
vágni, amiből azért látszik, hogy van
bűntudata a hapsinak, és engem is ismer.
Nos, azt gondoltam, hogy elsőként a Vakarcs jön
meglátogatni a kórházban, és
megbeszéljük, hogy milyen jól eltöltöttük
azt a két hetet a nagypapájánál.
Utána a Selesztyákot vártam, majd a
Zebegényit és a Sóst. Az igazat megvallva,
a csajok közül senkit se, mert a hírek
csatornái feléjük be vannak dugulva,
ilyenkor, szünidőtájt, mert ki olyan marha,
hogy velük foglalkozzon, amikor itt a nyár.
Hát ki jött be hozzám elsőként?
Nem, ne is tessék találgatni! A Tari Zsuzsi,
bizony ám! Nem tudtam magamhoz térni a meglepetéstől!
Ott állt az ágyam mellett, talpig miniben,
fél méterrel megemelte a vízszintjét
a durungklumpával, és vigyorgott, miközben
én csak ocsúdtam a lepedő közepén.
Az egyeske meg meresztgette a szemét, és reméltem,
hogy nem kezdi macerálni a legkedvesebb osztálytársnémat.
- Na, hogy vagy, Zümzümbogár? - kérdezte
a Zsuzsi, s én kezdtem olvadozni a gyönyörűségtől.
Csak annyi üröm volt az olvadozásban, hogy
az egyeske felröhögött, amint a Zümzümbogarat
meghallotta, de még ezt se bántam. Ezek szerint
a második lesz a Vakarcs, majd jönnek sorban
a Selesztyák, a Zebegényi és a Sós.
De nem teljesen jött be a sorrend, mert a Zsuzsi mellett
hamarosan feltűnt a Kléber Dóri, aki az egyik
kezében egy dobozt, a másikban egy hordozható
színes tévét szorongatott, ami teljesen
váratlanul ért, de az egyeske és a
hármaska szerint ez a figyelmesség már-már
a kedvesség határát súrolja.
Ez már sokkal több volt, mint amit várhattam.
Valami hallatlan nagy baj történhetett velem,
ha az egész osztály itt van, ráadásul
ennyire felszerelkezve... Óvatosan körbelestem
a Kléberen, de nem láttam nála koszorút,
s ez azért megnyugtató volt.
- Már csak a Liszkai hiányzik... - sóhajtottam,
de nem hiába, mert ahogy meghallotta a nevét,
előbújt az ajtó mellől.
- Na, Zümzümbogár, ki a barátod...
- kérdezte, és a Zsuzsira mutatott, de úgy
hogy az érintett fél észre ne vegye.
Árulást szimatoltam. Attól kezdtem
komolyan félni, hogy hamarosan megjelenik a Kopasz
doki és közli, hogy amputálni kell a
fejemet, és a barátaim már tudják
a rossz hírt, ezért utoljára bemutatják
az osztály tagjait, mint a miniszterelnök az
új kormányt a parlamentben. Milyen szépen
hangzana: dr. Liszkai, packaügyi miniszter, Kléber
Dórika miniszter asszony, Nemzetvédelmi és
Súgásügyi Hivatal. Tari Zsuzsanna frakcióvezető,
Tizedik-bé Osztályszövetségi Párt.
De az orvos és a rossz hír helyett csak a
Jutka nővér jött. Belém dugta a lázmérőt,
az egyeskének megigazította a lepedőjét,
a hármaskát meg cserbenhagyta, mert az hiába
dobta le a gyógyszeres dobozát, nem ment oda
felvenni, s megmutatni, hogy mi domborodik a köpenye
alatt. Amikor kiment, a Liszkai megjegyezte, hogy nem hord
melltartót az ápoló néni. Ezek
szerint a titkosszolgálatokat felügyelő miniszteri
tárcára pályázik a szemét.
A Tari Zsuzsi hozott egy dobozka sütikét,
úgy másfél tepsinyit. A Kléber
egy rahedli gyümölcsöt tárt elém,
pedig a tanyasi golfpályán még nem
szökött termőbe az ültetvény. A Liszkainál
csak a pofája volt, ezért nekiállt
zabálni, mert én úgyse tudom megenni
mindet, mert holnap reggel műtenek, és előtte úgyse
nem szabad falnom. A hír hallatán kiszaladt
a vér a fejemből. Hóttfehér lettem...
Micsoda? Megműtenek? És ezt a Liszkaitól kell
megtudnom, miközben zabálja a sütikémet?
Hát milyen dolog ez, kérem? Ilyen súlyos
az állapotom, és senki nem világosított
fel erről? Még a mama se, aki pedig épp az
imént ment el... Apucimókus szerint ebcsont
beforr, a mama szerint: gyógyulj meg drága,
aranyos, szép kicsi-kisfiam amilyen gyorsan csak
lehet, a Liszkai szerint meg nem érem meg a holnapot,
és a zserbó ne menjen kárba... Amire
beüvöltöztem a Jutka nővért, és
kiderült, hogy aljas átverés áldozata
vagyok, addigra a zserbó elfogyott, és a szerelmeslevélből
alig maradt vagy három darab, pedig azt nagyon szeretem,
mert alig tészta, és sok diós töltelék
van benne. Erre lerúgtam az ágyam széléről
a Liszkait, és meginvitáltam a helyére
a Tari Zsuzsit. A Selesztyákot a másik oldalra
ültettem, mert őszibarackot hozott, és az úgy
jobban kézre esett. A Sós krémesét
a szekrényem aljára suvasztottam, hogy észre
ne vegyék a többiek, és a párnám
mellé ültettem a Klébert, mert akkor
őt bámulja a Liszkai, s nem a számból
nézi ki a Vakarcs által beszállított
falusi pipike frissen kirántott combját uborkasalátával,
ami nagyon jólesett a Gál körtéje
és képviselőfánkja után. A Gál
közben összehaverkodott a hármaskával,
és nagyokat nyerítettek, az egyeske meg a
Kléberrel szemezett, mire a Liszkai felelősségre
vonta, és összevesztek.
A lármának a Mamika nővérke vetett
végett, mert meghozta a vacsorát. Nekem valahogy
nem volt étvágyam, ezért élvezettel
néztem és hallgattam, amint a nővérke
néni szétcsapott az osztálytársaim
között, és átfurakodott a hármaskához.
Majdnem ráöntötte az irdatlan mennyiségű
bögre üres teát, mert a kórház
kitesz magáért, csak cukrot tessék
otthonról hozni, és hízókúrán
tartja a büdös kölyköket, hogy a fél
zsömléről és a negyed parizerről már
ne is beszéljünk. A hármaska nem is bánta
volna, ha ebek harmincadjára kerül a hivatalos
vacsora, mert ő is telefalta a bendőjét sütikével.
Ám mire a Mamika nővérke visszaverekedte magát
a jelenlevő osztálytömegen át
a folyosóra, addigra a Liszkai, a Gál
és az egyeske eltolták a kajás kocsit,
és a másik kórteremben kezdték
osztani az estebédet, mert már elég
éhes volt a beteges ifjúság a negyed
parizeres, vajatlan fél zsömlére a szomszéd
szobában. A Mamika nővérke eszeveszetten kezdte
keresni a kajás kocsiját, s ebből egy kis
galiba kerekedett, mert az üvöltözésre
a Kopasz doktor bácsi kijött az ügyeletes
szobából és haza akarta zavarni a srácokat
és a csajokat, mert ez nem dizsi, hanem állítólag
egy direkt csendes hely, de ezt ma este valahogy nem lehet
érzékelni az ügyeletes orvos szobájában.
Erre a Kléber és a Tari karon fogta, és
megnyugtatták, hogy ne tessék aggódni,
mert mostan a mi osztályunkból a Kovács
nincs is itt, de holnap bejön, és akkor nézze
meg, hogy mi lesz a doktor bácsi osztályán!
Közben a Zebegényi meg a Sós kirohant
a kórteremből, s majdnem fellökték a
dokit. De balhé nem lett belőle, csak egy kicsit
pipa lett a Kopasz, amikor az után érdeklődtek,
hogy tud-e dobolni, mert holnap behozzák a gitárjukat,
és eljátsszák az új számokat,
de dobos nélkül nem olyan jó. Motyogott
nekik valamit arról, hogy abból nem esznek,
de látszott, hogy ebben nem olyan biztos.
Ekkor a doki is, és a kedves barátaim is
visszavonultak. Az orvos az ügyeletes szobában
nézett tévét, az osztálytársaim
az ágyamra telepedtek, s onnan élvezték
az esti betevő sorozatot. Az senkit se érdekelt túlzottan,
hogy ki ül a törött lábamon, mert
demokrácia van, és az telepszik oda, aki akar,
ebben a kérdésben nincs közöttünk
pozitív diszkrimináció. Egyébiránt
se szeretjük, ha pozitíve diszkriminálnak
valakit, mert az azzal jár, hogy valamely más
irányában negatívvá válik,
hátrányokat okozva, ott, ahol senki se várná,
és a mi gimnáziumunkban ilyen nem lehet, bárki
is tartana igényt rá... Amíg a film szünetelt,
és tömték a fejünket a hasznosabbnál
hasznosabb reklámokkal, a Liszkai buzgón jegyzetelt.
Ugyanis az elveiből kifolyólag soha nem vesz olyan
árucikket, ami miatt megszakítják a
kedvenc sorozatainak folyamatos nézhetőségét.
Csak akkor szokott bajban lenni, ha olyasmit akar vásárolni,
amit mindenki reklámoz. De kitalálta, hogyan
jöhet hátulról mellbe a kereskedelem
útvesztőiben. Rendszerint nekem adja a pénzt,
hogy vásároljam meg magamnak, s eltáncolja,
hogy milyen fogyasztási cikket szeretne. Ezután
meg kell ajándékoznom a kiválasztott,
és hőn áhított automata rágógumival,
s így nem sérülnek az elvei. De egyre
nagyobb bajban van, mert egyre többször kell megajándékoznom
azzal, ami úgyis az övé...
Szerencsére a filmnek vége lett, a záró
reklám alatt a Vakarcs leszállt a lábamról,
a Tari Zsuzsi a takarómról, a Selesztyák
visszaadta a párnámat, a Zebegényi
bedobta a szennyes közé a törülközőmet,
mert dög meleg van a kórteremben, és
azzal törölgette az izzadságot a nyakáról
meg a hátáról és az edzőcipőjéről
a ragacsot, amikor a Kléber ráöntötte
a narancslét. A Liszkai a széket szolgáltatta
vissza az ágy alá, és a Sós
behívta a Jutka nővért, mert lehet, hogy rosszul
lettem, ugyanis már alig mozogtam...
A Jutka padlót fogott, amikor meglátta,
hogy hányan vagyunk a szobában, és
elzavart mindenkit, de ez tök felesleges szájtépés
volt, mert már mindenki indulni akart, akkor most
minek hőbörög, amikor olyan csendben és
szép egyetértésben voltunk egész
délután, és sose gondoltam volna, hogy
ennyi krapeknak hiányoztam a szünidőben, ráadásul
nyáron...
Honnan érkeznek a látogatóim? Mérés kezdete: 2007. január 29.
Az oldal frissítve: 2009. február 10.
Itt az internetes blogom. Természetesen Hajóka konyhája a címe, és fő témája a főzés, de van egyéb is, ami a blogba való és a blogot bloggá teszi...
Ez a másik blogom. Ennek Tengeri saláta a címe, és mindenféléről szól...
