Maurer Péter hagyományőrző matróz kiállítása, melyet édesapja képeslapjaiból állított össze, megtekinthető a Közlekedési Múzeumban 2007. március végéig. A kiállítás megnyitójáról készült fotókat itt lehet megnézni.
KOSZORÚZÁS
2009. május 14-én Megemlékeztünk a Magyar Haditengerészet Napjáról. A Hadtörténeti Intézet udvarán lévő emléktáblánál volt az ünnepélyes megemlékezés és a koszorúzás.
Tengerészeti világnap 2007
Szeptember 27-én emlékeznek meg világszerte a tengereken és óceánokon életüket vesztett tengerészekről. A Magyar Tengerészek Egyesülete szervezésében minden évben megkoszorúzzuk a Dunakorzón levő emlékművet, emlékezve halottainkra, de nem felejtkezve el a dicső elődökről sem. Az ünnepi beszédet Putzkallár Aladár hosszújáratú tengerészkapitány, a MATE elnöke tartotta.
2006. szeptember 27-én ünnepeltük a tengerészeti világnapot. Ebből az alkalomból a MATE koszorúzást rendezett a Dunakorzón levő tengerészemlékműnél.
Elhunyt Gáspár Gyula, a MATE általános elnökhelyettese, volt tengerésztársam, kivel együtt szolgáltunk az M/S Székesfehérváron, és őrséges társak voltunk. Temetése 2010.03.30.án volt a Megyeri úti temetőben.
Fotó: Mercs Lajos
A tablón a MATE törzstagsága látható.
Fotó és grafika: Mercs Lajos.
Mi vagyunk azok, akik rendszeresen, kéthetente találkozunk a törzshelyünkön. Info az egyesületünkről a honlapunkon. A tabló kinagyítható ha ráklikkelsz.
Nem fogod elhinni, de aki a számítógép billentyűjét veri, az én vagyok...